Projekt leírása

Luxus lakások Siófokon, az Ezüstparton

Védett Bauhaus stílusú épületek felújításával, ill. újak létesítésével 6 lakótömbből álló, 101 lakásos lakópark épült fel Siófokon,az Ezüstpart-on parkosított, ősfás környezetben, közvetlenül a Balaton-parton.

Az építkezés második ütemében a 2,66 Ha-os lakópark területén belül, újabb 8 épületben összesen 64 luxus lakás fog elkészülni.Mind a nyolc új épület valamennyi lakása kellemes kilátást biztosít a Balatonra. A kétsoros, ugynevezett fürtös elrendezés révén ugyanis az épületek nem takarják ki egymás elől a balatoni panorámát. A teljes értékű kilátást szolgálja végső soron az épületek kétfogatos elrendezése is, ahogyan a keskeny épülettömegekbe hosszúkás lakásalaprajzokat terveztünk. A lakások part felé eső részén, szélesen üvegezett teraszokon át tejes szélességükben megnyílnak a nappali és étkező terei a balatoni kilátás felé. A tágabb értelemben vett környezet attraktivitását az is növeli, hogy a villapark közelében több négy csillagos wellness központ és a város újjáépített vitorlás kikötője is üzemel.

A Balaton-part  engedélyezett maximális beépítettségi aránymutatójaa Siófokon 30 %. A lakópark területén ez az arány mindössze 20 %.
Ezáltal a parkosított-, üdülőövezeti jelleg még kellemesebben érvényesül, az épületek jól illeszkednek a környezetbe, nem keltik a zsúfoltság érzetét.

Az épületek és a lakópark teljes közművel van ellátva. A lakópark körbekerített területen fekszik, idegenek, látogatók a recepción keresztül juthatnak be.

A terveket díjnyertes tervezőcsoport készítette.

 

Rövid film a lakóparkról:

(55 MB, cca. 4 perc )

 

Luxus lakások Siófokon, az Ezüstparton
Épület Lakások
száma
Átadás Szerződés köthető
H 9 2009 elkelt
I 9 nincs még ütemezve nem
J 9 2010 igen
K 9 nincs még ütemezve nem
L 7 nincs még ütemezve nem
M 7 nincs még ütemezve nem
N 7 nincs még ütemezve nem
O 7 nincs még ütemezve nem

 

Az első ütemben  felépültek és már elkeltek az  "A",  "B", "C", "E" ;"F"; és ;"G";jelű épületek  lakásai.

A második ütemben a H épület lakásainak értékesítése befejeződött, míg az J jelű épület építése megkezdődik 2010. márciusában.
A  5 szinten összesen 9 lakás létesül. Minden lakáshoz a földszinten tároló és a parkban gépkocsibeálló-hely tartozik.


 

Alapfelszereltség

A lakások jellemző alapfelszereltsége:

  • Műanyag nyílászárók hőszigetelt üvegezéssel
  • A szobákban laminált parketta
  • A konyhában, közlekedőben járólap
  • Festés: fehér diszperzit
  • A konyhában kialakított lefolyó-, csap-, ill. elektromos főzőlap-csatlakozó
  •  Fűtés és melegvíz: az épületek közös helyiségeiben elhelyezett gáz üzemű kazán biztosítja a helyiségenkénti önálló hőmérséklet-szabályozás lehetőségével.
  • Lakásonként önálló mérőórák ( gáz, víz, villany)

A vételár tartalmazza:

  • 1 db saját tároló- és
  • 1 db parkolóhelyet,
  • a telekhányadot és a teraszt,
  • a lakók tulajdonában lévő gondnoki lakást, melyben a jelenlegi gondnok lakik - ő gondozza a területet


<<Kezdőlap